|
Trieszt
Trieszt
(olaszul Trieste, horvátul és szlovénül Trst, németül Triest) kikötőváros
Észak-Olaszországban, Friuli-Venezia Giulia régió közigazgatási székhelye.
Fekvése
Olaszország és Szlovénia határához közel, a Trieszti-öböl központjában
fekszik, Velencetől 160, Bécstől 470, Ljubljanatól 95 km távolságra.
Neve
latinul Tergeste,
németül és friuli nyelven Triest,
szlovénül és horvátul Trst.
Története
Az első adatok a településről a bronzkorból származnak, ekkor megerősített,
fallal körülvett falvak születtek helyén.
A római Plinius történész írta meg tragikus történetét, hősies
újra-felemelkedését, majd római elfoglalását. A város részt vett az illír
háborúban, összeütközései voltak a szomszédos népekkel is, mégis ebben az
időszakban, Octavianus ideje alatt érte el egyik virágkorát, mikor területén
bazilika, kapitólium, templom, fórum, színház, emlékművek épültek. Az i. sz.
I. század végén Szent Márk evangélista hittérítése nyomán itt is elterjedt a
kereszténység, a város legnagyobb mártírja Justus védőszent lett.
A mozgalmas ókort csendes középkor követte: a
XI.-XII. században Velence ellen küzdött, de a nagyhatalom végül 1368-69-ben
megszállta. 1381-82-ben Chioggia ellen lépett háborúba és hiába hívta
segítségül az itáliai hercegségeket, kénytelen volt végül kiadni egy saját
alávetettségéről szóló nyilatkozatot Leopold osztrák hercegnek. A város maga
is kétféle álláspontot képviselt, velencei ill. osztrák pártiakból állt, akik
véres bosszúhadjáratokat vívtak egymással is. A XVI. században rövid ideig
spanyol uralom alá került, majd újra az osztrákok vették kezükbe irányítását.
1719-ben Trieszt vámszabad területté vált,
ennek köszönhette kereskedelmi forgalmának fellendülését. Napóleon háromszor
szállta meg (1797, 1805-07, 1809-13), de ez csupán rövid időre vetette vissza
a várost a fejlődésben. A napóleoni háborúk után újra az osztrákok uralma alá
került.
1918. november 3-án egyesült Olaszországgal. 1943-ban a német megszállás alatt
külön provinciát alkotott. 1954. október 26. óta ismét Olaszországhoz
tartozik.
Vissza a lap tetejére
|